Három nyeretlen…

Három győzelem nélkül megvívott találkozó után, a mai sikerünknek köszönhetően, három meccses győzelmi szériát tudhatunk magunk mögött.

A Derecske elleni vereség óta, fejet hajtott ellenünk a DEAC, a Nyíradony és most hétvégén a Vámospércs csapata is.

 

Jól indult a mai összecsapás , hiszen már az 5. percben előnybe kerültünk. Bencze Donát találata adta meg az alaphangot, mely után vártuk a gólerős folytatást. Azonban a helyzetkihasználásunkon még van mit javítani, mert a ziccereink ugyan  megvoltak, de az első felvonásban már nem tudtunk a vendégek hálójába találni.

A folytatás  már a mi szánk íze szerint alakult. Az 51. percben ismét Bencze Donát volt eredményes, találatának köszönhetően megnyugtatóvá  vált előnyünk. Játékosaink ezek után sem álltak vissza, hanem tovább erőltették a támadásokat. Ebben a félidőben is több ziccert sikerült még kidolgozni és ezek közül még két esetben zörrent a vámospércsi kapus hálója. Előbb, a csereként pályára lépő Szilágyi Ákos volt eredményes, majd az ügyeletes gólvágónk is beköszönt. Polgár Gábor, szezonban szerzett 9. gólja egyértelművé tette a mérkőzés végkimenetelét. A vendégcsapat csak a hosszabbítás első percében tudott kozmetikázni az eredményen. Azonban így is megérdemelt győzelmet arattunk, egy jól küzdő csapattal szemben.

Hiányérzetünk csak a kihagyott ziccerek miatt van,egy komolyabb játékerőt képviselő ellenfél ellen ezek már nem férnek bele játékunkba.

Eredmény:

Hajdúnánás FK–Bocskai SE Vámospércs 4–1 (1–0)

100 néző. Vezette: Tóth T. (Forgács K., Buczkó B.)

Hajdúnánás FK: László T.–Zsuga Á., Csatári D., Rőth A., Perényi R. (Cervák T.), Gyöngy T. (Félegyházi Z.), Kondora K. (Szilágyi Á.), Fodor J., Bencze D. (Kiss A.), Kovács G. (Kiss L.), Polgár G.

Edző: Daróczi Péter

Bocskai SE Vámospércs: Kolompár K.–Nánási D., Zsupos J. (Bányai Cs.), Führer L. (Szabó K.), Kolompár K., Kolompár R. (Pólyik D.), Balogh S. (Varga T.), Tóth G. (Kiss I.), Kovács Gy., Károlyi A., Garai G.

Edző: Oláh Sándor

Gól: Bencze D. (2), Szilágyi Á., Polgár G., illetve Kolompár K.

Jók: Csatári D., Zsuga Á., Bencze D., Polgár G., illetve Károlyi A., Kovács Gy., Balogh S.

Kiállítva: Nánási D.

Ifi: 4–0

Daróczi Péter: Sikeresen itthon tartottuk a 3 pontot. Gratulálok a csapatnak a győzelemhez.

Oláh Sándor: Egy küzdelmes mérkőzésen sajnos alul maradtunk.

A hétvége további eredményei:

Hajdúböszörményi TE – DVSC  II  2-2  (2-1)

Sárrétudvari KSE – Derecskei LSE  4-0  (3-0)

Berettyóújfalui SE – Debreceni EAC   2-3  (2-1)

Kabai Meteorit SE – Nyíradony VVTK  1-4  (0-0)

DASE – Hajdúsámsoni T.T.I.SZ.E.  0-0

Hajdúszoboszlói SE – Hajdúhadházi FK  10-2  (5-2)

Hosszúpályi SE – Monostorpályi SE  8-1  (4-1)

 

Start a Conversation

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük